Tisztelt Vásárlónk!
Ezúton értesítjük, hogy néhány termékünk esetében a kiszerelés módja 2009.06.22.
napjától megváltozott. Bizonyos folyadék halmazállapotú termékeinket a
szavatossági idő meghosszabbítása céljából sűrítményként szereljük ki.
Ez azt jelenti, hogy az adott kiszerelési egységbe sűrítmény kerül, melyet
használat előtt tiszta vízzel, az adott flakontérfogatot teletöltve, majd alaposan
összerázva kapjuk a készterméket. Erre az intézkedésre azért volt szükség, mert a
mikroorganizmusokat tartalmazó folyadékok késztermékké aktiválva az előírtnál rövidebb
idő alatt veszítettek hatékonyságukból. Számolnunk kell azzal, hogy a rendelt termékek
nem azonnal kerülnek felhasználásra, így mindenképpen szeretnénk garantálni, a
megfelelő körülmények között tárolt mikroorganizmust tartalmazó folyadék
termékek esetén a 18 hónap szavatossági időt. Ha az adott sűrítményt, vagy
annak felhasználásra nem került részét nem hígítják, abban az esetben 18
hónapig, előírt körülmények között, aktivitáscsökkenés nélkül tárolhatók.
A rendelési oldalon megadott térfogatok és egységárak természetesen a késztermékre vonatkoznak.
Figyelem! A sűrítményt a hígítás aktiválja. Sűrítmény (inaktív) formájában
alkalmazva a termékek nem fejtik ki hatásukat. Kérjük minden esetben a címkéken
található használati útmutatónak megfelelően járjanak el.
A fenti változás az alábbi termékeinket érinti:
- SOS5300 Hydrocarbon
- C5 Odor Neutralizer
- BioStain Off
- Pond Pure
Reméljük, erőfeszítéseink az Ön megelégedését szolgálják majd.
Köszönettel:
Malatech Water Kft.